Egy ismeretlen helyen találtam magam. Semmire sem emlékszem a múltamból. Még a saját nevemre sem ami saját véleményem szerint elég furcsa. Lassan felkeltem a földről, és csak ekkor szembesűltem avval, hogy egy hatalmas városban találtam magam. Nem tudtam mi a nevem, így elneveztem magamat Deathnek. Azért ha valakivel találkozok csak mondanom kell valamit. Egy nagyot sóhajtottam majd kisétáltam a sötét sikátorból ahol ébredtem. Gyorsan futásnak lendültem, és nézelődtem a városban. Ekkor még egy tény létesült bennem, a város teli van macskákkal akik csak arra várak, hogy az emberek élelmet adjanak nekik. De ahogy elnéztem nekik eszük ágában sem volt. Fogtam magam és felugrottam egy kuka tetejére hátha találok benne valami ehetőt. De nem igazán volt benne semmi, ugyanis a kuka teljesen üres volt. Inkább tovább futottam és kerestem magamnak pár rágcsálót amit sikeresen eltudnék fogyasztani. Habár nemtartott sokáig a keresés, ugyanis pár perc múlva talán egy egér tanyába csöppentem ahol ha nem volt negyvem egér akkor egy sem. Gyorsan fogtam magamnak párat, habár nehéz volt a küzdelem velük. Nem lacapacáztak, ha egyet elakartam fogni akkor addig elcsalta a figyelmemet a másik, szóval mégsem olyan bugyuták mint eddig az hittem. De most már mindegy azt a kettőt amit fogtam elfogyasztottam majd tovább mentem. Igazából most egy nagy hülyének éreztem magam aki nem tud semmit. Sóhajtottam mégegyet, majd hirtelen egy gyönyörű vörös nőstény mellett termettem. Hosszú bundája volt mint nekem, igazából egy Maine Coonnak tűnt, de kitudja mi volt. Orra alatt pár fekete pötty volt található és fajtájához képest eléggé vékony volt. Kicsit közelebb mentem hozzá, ugyanis ő is ugyan olyan bizonytalannak tűnt mint én. De mielött kösöznhettem volna ő megtette.
-Szia! Én Aida vagyok. - Mondta gyönyörűen csengő hangon, nem is tudom.. mintha angyal szólt volna hozzám.
-Death.- Vágtam oda hozzá, nem nagyon tudom milyen természetem volt de azt tudtam, hogy kissé mogorva lehettem.
-Te is új vagy erre felé? - Kérdeztem tőle, mire ő csak bólintott egyet. Szóval akkor ő is bizonytalan a várossal kapcsolatban.
Most gyorsabban kapcsoltam mint Aida és én kezdtem beszélni.
-Mi lenne ha együtt fedeznénk fel a várost? - Kérdeztem tőle barátságosan.
-Ha szeretnéd. Én benne vagyok.- Mondta ő is mosolyogva majd elindultunk valamerre. Útközben nagyon sokat beszélgettünk, teljesen letudott engem kötni. Persze amikor a szemébe néztem ott maradt a tekintetem, gyönyörű zöld szemei voltak Aidának. Lassan egy parkoló ház felé közeledtünk. Még eléggé korán volt, mert a nap még hétágra sütött, és a parkoló is teli volt. Nem tudtam, hogy ő hogyan viszonyul az emberekhez de én azt éreztem, hogy szeretem őket. Ezek szerint lehet, hogy voltak gazdáim. Még gondolkodtam rajta egy ideig majd visszatértem a földre és újra Aidára emeltem tekintetemet.
-Bemegyünk?- Kérdeztem tőle, amire egy nemet sugalló pillantás volt a válasz. Egyből rájöttem, nem igazán bőbeszédű lánnyal találkoztam össze. Még sétáltunk egy kicsit, majd egy parknál leültünk. De ekkor már délután volt. Sóhajtottam egy nagyot mejd Aida megszólalt.
-Holnap látlak?- Kérdezte halkan, én erre csak bólintottam egyet, mire közelebb jött hozzám és hozzá érintette az orrát az arcomhoz. Ez után már csak biccentett egyet és elment. Megint sóhajtottam egyet. Ugyanis megint egyedűl maradtam. Így hát fogtam magam felálltam és tovább sétáltam. A városban már az emberek is kevesebben voltak mint dél tájban. Viszont kettő körül is teli volt emberekkel, gondoltam ekkor mentek haza a munkából. Gondolataimba mélyedve folytattam utamat, de a legfontotsabb kérdés számomra az volt, hogy ki vagyok én? Ez még mindig foglalkoztatott, de hát kit nem foglalkoztatna? Egy pár perc múlva beugrott valami csak tudnám, hogy ő mért fontos nekem. Csak egy név kavargott most a fejemben. A név Lea volt, de fogalmam sem volt, hogy ez mit sugallhat nekem. Hirtelen még egy dolog megjelent elöttem. Egy szám volt, 59. Fontolgattam magamban a számot, ötven kilenc... ötven kilenc. Nem tudtam ezt sem, hogy vajon mire utal. Pár perc múlva fel is adtam a gondolkozást ezeken, ugyan minek is gondolkodnék rajtuk ha nem tudom, hogy miért fontosak. Inkább Aidára tereltem a gondolataimat. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy hogyan fog engem megtalálni holnap? Na de mindegy, inkább elfelejtettem mindent és egy fedett helyre rohantam. Nem azért mert ott akarok aludni, hanem mert fél óráj még hét ágra sütött a nap, erre a lemenő nap sugarait sötét felhők takarják el melyekből valószínűleg eső fog jönni. Amint beértem egy fedett helyre, tulajdon képpen egy kidobott kutya házba elkezdett szakadni az eső.
-Remek!- Kiáltottam fel. Szerintem ez a nap már nem lehetne roszabb. Habár, de! Lehetne roszabb, de ne legyen! Mert már így is elegem van. Nem emlékszem semmire, és szakad az eső. Talán egy jó dolog van, Aida. Aida megért engem, legalább is csak remélem... Dehogy is ért meg engem! Ugyanis nem is tudja, hogy mi történt. Mérgemben inkább mancsaimra hajtottam a fejemet, és onnan figyeltem tovább. Hirtelen egy macska nyávogó hangjára lettem figyelmes. Gondoltam nincs rám szüksége. De amint egyre jobban hallottam a nyávogást kisurrantam a kutya házból és a nyávogást követtem. Hirtelen egy fiatal, körűbelül 3 hónapos kismacskát láttam meg. Hirtelen megszólalt, én pedig értetlenül néztem rá.
-Te! Te vagy Real?!- Mondta, de nekem fogalmam sem volt, róla, hogy kivagyok így megingattam a fejemet, jobbra majd balra. Evvel jelezve azt, hogy nem Real vagyok.
-Az én nevem Death, de ebben közel sem vagyok biztos.- Sóhajtottam majd biccentettem a kicsinek, hogy kövessen engem. Nem vagyok dada de mégsem hagyhatom egyedűl. Szóval elkezdett engem követni majd bebújtunk mindketten a kutyaházba. A kicsi hamar elaludt majd ránéztem.
-És mondd csak, neked mi a neved?- Kérdeztem nagyon halkan. Nem akartam felébreszteni, de amikor felébred akkor muszály lesz tőle megkérdeznem, ugyanis úgy éreztem, hogy fontos lehet számomra. Lassan megint mancsaimra hajtottam a fejemet, és lehunytam a szemeimet. Az álom pedig hamar elnyomott, mondjuk tény eléggé álmos voltam. Szóval most, egy kicsivel az oldalamon, akit mostantól valószínűleg csak "kicsinek" fogok hívni. De ez mellékes. Szóval a Kicsivel az oldalamon, voltam és fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. De álmomban ezen nem tudtam gondolkodni.